Vers minednkinek
A szemem az égre emelem,
Istenem, ez a kegyelem!
Érzem, velem vagy megint
Az ujjad csak engem érint.
Érzem, hogy végre élek,
És, hogy semmitől sem félek.
Négy nap a menyország kapuján,
Csillognak a fények a Dunán.
Csillog a fény az éjszakában
Nem vagyok egyedül a világban.
Istenem, érzem, hogy itt vagy végre velem,
S köszönöm, hogy küldtél barátot nekem.
Köszönöm, hogy életet adtál,
Köszönöm, hogy kitartottál.
Szememben is fényesség ragyog,
Mert itt élek, itt vagyok.
Felhőtlen a vidámság bennem,
Érzem, hogy itt szeretnek engem.
Szeretnek, s szerethetek végre
Nem megyek haza vidékre.
De el kell mennem saját hazámba,
A magány, unalom birodalmába.
De hiszem Uram, hogy álmom valóra válik,
Mert én kitartok mindhalálig.
Szívem rózsabokra most nyiladozik,
A bimbó gyönyörűen illatozik.
Virágát mégiscsak akkor bontja ki,
Ha végre enyém lehet a NAGY valaki!!
És tudom, hogy a sors Őt nekem szánja,
Hogy én lehetek majd a párja.
Mert a bokor eddig víz nélkül élt,
De soha, soha nem félt.
Tudta, hogy egyszer eljön az ÉLET
Melyben végre, boldogan élhet.
De ez a bokor vagyok én is.
S remélem a Kis Hercegem félt is.
Boldog vagyok végre!!!!
Megvan életem legnagyobb értelme.
A boldogság kulcsa szívemben él!
És csak gyönyörüt, csak jót remél.
Utolsó hozzászólás