A borvidék története

Sokféle régészeti lelet igazolta az ember jelenlétét. A római kortól örökölt sarló alakú metszőkések nagy számban kerültek elő Fejér megye községeiből.

A honfoglaló magyarok már ismerték a szőlő művelését, a mustot, a bort.

Első írásos emlék a honfoglalás után, a középkorból származik. 1231-ben Csák Miklós nagyúr levelében említik először a vajali és csákberényi szőlőket.

A XVI. század elején bőven terem bor, de a gazdasági és külpolitikai helyzet megváltozása útját állja a kereskedelemnek, így a bor az országban maradt.

A megtermett bor sok volt, az iható víz kevés, így a betegségek ellen védekezve rászoktak a borivásra.

A környék népének a török uralom sok szenvedést jelentett. A 150 évig tartó török uralom, az állandó hadműveletek miatti lakosságfogyás a vidéken a szőlőművelést hátrányosan érintette.

A szőlő- és borkultúra talpra állításának fontos szakasza Móron és a körzetben is a török kiűzésétől a szatmári békéig eltelt időszak.

A fellendülésben jelentős szerepe volt a XVIII. század elején a Hochburgok, majd a Lambergek által a környékre telepített kapucinus rendnek és a német telepeseknek, akik magukkal hozták korszerű eszközeiket, fejlett munkakultúrájukat. 1694 és 1696 között a kapucinus barátok rendházat alapítottak Móron, ezzel is segítve a szőlőtermesztés fejlesztését. A móri kapucinusok szoros kapcsolatban álltak tokaji rendtársaikkal, akik szőlővesszők küldésével segítették a szőlők újratelepítését. A borvidék későbbi fajtáját, az Ezerjót is ők telepítették be.

A XVIII. század végi és XIX. század eleji állapot a jobbágyság elszegényedését, a szőlőművelés gazdaságtalanságát, a bor értéktelenedését mutatja.

A XIX. századra a Móri borvidék borai jó szállíthatóságuknak köszönhetően egyre nagyobb mennyiségben kerültek az osztrák kimérésekbe. Ebben az időszakban a móri bor eladási ára olyan magas volt, hogy a magyar borok közül csak a tokaji borok előzték meg.

1872-ben észleltek Magyarországon először szőlőgyökértetűt, a filoxérát. A lakosság nagy része ekkoriban a környéken a szőlőtermesztésből élt. A szőlők pusztulása gazdasági katasztrófát okozott.

1901-ben az akkori móri képviselőtestület kérelmezte először a hatóságoktól, hogy önállóan is nevesítsék a móri borvidéket.

1928-ra önálló borvidékké vált a „móri borvidék” néven a környék, lecsatolták a neszmélyi borvidékről. Ettől kezdve Mór még inkább a környék központjává vált.

Az 1930-as évek eleji világgazdasági válság komoly visszaesést okozott. Móron és környékén a válság az országos átlagnál nagyobb mértéket ért el.

1949-ben megalapították a Móri Állami gazdaságot az új termelési rend miatt, majd 1950-ben a móri Szőlészeti Kutatóintézetet. Létrejöttek a szőlőtermelést is folytató mezőgazdasági termelőszövetkezetek, amelyek 1960-ban Kossuth Tsz néven egyesültek. A Szőlészeti Kutatóintézet tizenkét évi működése alatt új szőlőművelési módokkal, borkezelés korszerűsítésével próbálkoztak. A telep 1962. január 1-én beolvadt a Móri Állami Gazdaságba.

Az 1970-80-as években a borvidéken a szőlőművelés, feldolgozás modern hátterét, az értékesítési lehetőségek jelentős részét a Móri Állami Gazdaság biztosította.

(A borvidék bemutatása rész Lakner Csilla főiskolai hallgató írása)



T

Válasz