Versek képek
Reményik Sándor
Reményik Sándor: ÖröktűzEgy lángot adok, ápold, add tovább;Csillaggal álmodik az éjszaka,És lidércfénnyel álmodik a lápÉs öröktűzzel álmodik a szívem.Egy lángot adok, ápold, add tovább,És gondozd híven.
Egy lángot adok, – én is kaptam aztMessziről, mint egy mennyei vigaszt,Egy lángot, amely forraszt s összefűz,Én jártam Vesta ledőlt templomában,Az örök-égő lángot ott találtam,S a lelkem lett a fehér Vesta-szűz.
Földindulás volt, megindult a hegy,És eltemette a kis templomot,De a lángot nem bírta eltemetni,Én égve leltem ott;És hozzá imádkoztam s benne hittemS mint a lovag a Szent Sírról ag yertyát.Én égve hazavittem.Azóta szívem mélyén én, ragyogA viharfújta, széllengette láng,És el nem oltják semmi viharok.
Egy lángot adok, ápold, add tovább;Csillaggal álmodik az éjszaka,És lidércfénnyel álmodik a láp,És öröktűzzel álmodik a szívem.Egy lángot adok, ápold, add továbbÉs gondozd híven…
„Egy lángot adok, ápold, add tovább.” Reményik Sándor sírfelirata. Reményik Sándor 1890-ben született Kolozsváron, és ugyanitt halt meg ötvenegy éves korában, 1941-ben. A Házsongárdi temetőben alussza örök álmát. Temetésekor Bánffy Miklós mondta a sírnál: “mindenütt ott lesz, és örökké, ahol él, küzd és szenved a magyar.“
Reményik Sándor: Csendes csodák
Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.Tedd a kezed a szívedre,
Hallgasd, figyeld hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a szürke kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?Nézd, árnyékod, hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? S hogy tükröződni
Látod a vízben az eget.Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák:
Rajtuk át Isten szól: jövök.
Reményik Sándor
Egy virág úszikEgy virág úszik végtelen vizen,
Ringatja szelíden az ár,
Ősszel fogant, ugaron termett,
Nem tudja, mi a nyár,
Egy álom úszik végtelen vizen,
Ringatja szelíden az ár.Valaki állt egy kőhíd magasán,
És a kezében volt egy kis virág,
Ősszel termett, ugaron nőtt virág,
És a szívében volt egy álom,
S a vándor szólt:
"Mit érek véle, ha valóra váltom?Ez álomnak itt nincs otthona, háza -
És ez a virág túlon-túl fehér:
Az élet neki rút, s törékeny váza.Ez az álom
Se másnak, se nekem ne fájjon,
Ne hulljon erre senki könnye
És hervadó szirmához mi sem érjen,
Még egy imakönyv se!A virágot a folyóra bocsátom,
A szent, örök folyóra,
A tengerhez hadd vigye közelebb
Minden hullám és minden óra,
Lehullatom a szent, örök folyóra.Tartsa meg öröknek az örök víz,
És viruljon a tenger közepén,
Mint őszi pompa, s mint tavaszi dísz!"S úgy lőn.
A vándor ott maradt, a hídon állva,
És a virág - elment - az óceánba.
Reményik SándorCsak egymáshoz
Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem:
Valaki jönne és karonfogna szépen, szelíden -Nem is karon, csak kézenfogna, mint árva gyermeket a másik
És sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig!Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra,
Csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú vigasztalásra -Aki jönne mellettem főlehajtva egy órácskát hallgatagon
S a hallgatása azt mondaná: panaszkodjék, én hallgatom.Újat nem mondanék, tán inkább ezerszer elmondottakat,
De új volna így, ily zavartalan-ketten az esti ég alatt -Egy óráig, amíg a csillag felragyog és reánksugároz:
Nem volna köze semmi máshoz, nem volna közöm semmi máshoz.
Reményik Sándor
Maradj velem
Maradj velem - hisz nem kívánok semmit
Tetőled, csak hogy néha lássalak.
Maradj velem, csak hogy mint illat lengd be
Néhanapján nagy árvaságomat!
Maradj velem, szólj hozzám néha-néha,
S ha én is szólok: rossznéven ne vedd -
Szeresd versem rendetlen ritmusát
S számláld rendetlen szívverésemet!
Különben maradj hites uradé -
Különben maradj Krisztus uradé -
Az egyiktől is ennyit kértem én.
A másiktól is ennyit kértem én.
Te tudod Isten: bűn volt-e vajjon
Ez a könyörgés és ez a remény -?
Elvitted egyikét a föld alá,
És más tájékra most a másikat.
Itt hagytál engem tehetetlenül
Könyörtelen csillagaid alatt.
Hisz néha fényes híd a messzeség,
De máskor mégis nagyon-nagyon kell
A biztonság, hogy kéznyujtásnyira
Itt van valaki - kell egy kis "közel" -
A néhanapos drága lehetőség:
Az egy-város, a szomszéd-utca kell.
S egy hozzámhajló röpke pillanat,
Mely megsimítson, mint virágos ág.
Elmúlhat tőlem különben örökre:
Mit szerelemnek szólít a világ.
Maradj velem! Leszáll az én napom.
Bagoly huhog szálló napom felett.
Maradj velem! E jajra ki felel:
A világ végezetéig veled?!
Maradj velem! Oly örök ez a kérés!
És tiszta, mint a hó kristályai.
Maradj velünk: Jézust is erre kérték
Alkonyba-hulló tanítványai.
Kommentáld!