Standovár Ágota
széltánc

nézd ahogy a tó tükrén
lágyan ring a kis ladik
esőcseppek táncában
búcsút int a nádas is
nézz csak
nézz te szem
láss át opálos fátyladon
és nevess
és táncolj
úgy szaporázd
te két remegő láb
ahogy a szél susog
s a nyár után legyint
de te ne félj
nem múlhat el a vágy
ott zsong
neked muzsikál a kar
távolodik már
úgy fáj
mégis téged akar társnak e bálba
fejét öledbe hajtva
hálna át egy más világba
ahol ellágyul a dum-dum is
és nem kényszerből
löki ütemét a test
ne sírj
csak a tiéd ez az őszi est
hát táncolj
táncold át az éjszakát
ringjon a csípőd
körbe csak körbe
ritmusra
old és szorít minden izom
csak táncolj
ne hidd el hogy fáj
hiába fujtat és zihál
nem változhatott
tűpárnává tüdőd
még nem ért el a tél
hát szaporázd
ha feszültséget old
nem a jég rian és sikolt
nézd csak az a kis ladik
ring a part felé megint
és a nádas rejtekén kiköt
bár a szél a nyártól
már az ősz felé szökött
és tarkába öltöztek a fák
te csak ölelj
borzongj
táncold át az éjszakát

József Attila Amit szívedbe rejtesz

Amit szívedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
szíveddel várd ki azt.

A szerelembe -- mondják --
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.

S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek --
a harctér nászi ágy.

Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.

Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szívedből szépen
kihull halálod is.

Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szívedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!

Szép álmokat!

 

Valahol, távol a való világon,

Messzi túl a Képzelet-Határon,

Van egy egészen piciny ország.

Az a hely, ahol az álmokat írják.

A szép álmokat szákokba varrják,

S aztán kis manók mind széjjelhordják.

Viszik a világ minden részére,

S belehintik az élők szemébe.

Egy álommanó hozzád is elért.

Leteszi zsákját, bedugja kezét

És belemarkol a tündérporba,

Hogy a csillámot szemedbe szórja.

Csipetnyi manó, vajon hol lehet?

Nem látod őt, de hallod, hogy nevet.

Óvatosan homlokodra lépked,

S arcod simogatja. Ugye érzed?

Kicsiny manó, tenyerét kinyitja,

S az álomport szemeidbe szórja.

Mosolyogva nézi, amint lehunyod őket,

És füledbe súgja: Álmodj szépeket!

/Thalis Silvenier /

Kereszt /Standovár Ágota/

"Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted!"
- A királyok könyve 19. -



Ma nyeljed el a hangot, add a két kezed
Ma hívd párbajra sorsod, köpd a könnyeket
Ma dacolj a jövőddel, csapd be a kaput
Ma pörgesd a kereket, és időd visszafut
Ma legyél gyerek újra, rettegd a halált
Ma fogd a szoknya szélét, öleld a babát
Ma hidd, hogy biztonsággal emel fel a kar
Ma tudd, hogy nem kell félned, rosszat nem akar
Ma hagyd, hogy elringasson az elsuttogott szó
Ma vigasztaljon a fény, ki elment, annak jó
Ma fogadd be a mesét, van egy más világ
Ma ne tagadd meg hited, Isten figyel rád
Ma ne gondoljál másra, csak arra, hogy szeretsz
Ma bízzál a fiúban, érezz, beléd fájdult a kereszt

Csak, szeliden szólj.. Csak szelíden szólj
Ha velem beszélsz
Hangod halk legyen
Mint amikor a sírás fojtogat
Vagy amikor egy gyermek kéreget
Vagy amikor a miatyánk alatt
Ahogyan a hangod megremeg
Vagy ahogy egy könny csillan elő szemeden

Szelíden szólj, csak szelíden
Ha hozzám beszélsz
Ha van hozzám szavad
Szelíd legyél, mint a pirkadat
Mi télutón dereng a hegy felett
Elhessentve kissé a felleget
S remegve, mint első szeretőt
Szelíden öleli a hegytetőt
S aztán némán átfesti a tájat
Kell, hogy legyen egy kis alázat
Benned, ha tudod, hogy varázslat
Elfogadás és kis büszkeség, igen,
Szeretettel szólj, és szelíden.
A gyarlóság konok berkeiben
Hinni mindig az emberiben
Angyalként szólj, s csak szelíden.

 Akarom..

 Akarom: fontos ne legyek magamnak,

A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindíg enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon.
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.

Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.

A LÉNYEG

A szépben az a legszebb,

ami leírhatatlan,
a vallomásban az,
ami kimondhatatlan,
csókban a búcsúzás
vagy nyíló szerelem,
egyetlen csillagban a végtelen.
Levélhullásban erdők bánata,
bújócskás völgy ölében a haza,
vetésben remény, moccanás a magban,
kottasorokban rabul ejtett dallam,
két összekulcsolt kézben az ima,
remekművekben a harmónia,
részekben álma az egésznek,
és mindenben a lényeg,
a rejtőzködő, ami sosem látszik,
de a lélekhez szelídült anyagban
tündöklőn ott sugárzik.