Szeretettel köszöntelek
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Barátság -fogadó -alkotások -érdekességek. -tájak-utazások .gasztronómia - népzene . vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Barátság -fogadó -alkotások -érdekességek. -tájak-utazások .gasztronómia - népzene . vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Barátság -fogadó -alkotások -érdekességek. -tájak-utazások .gasztronómia - népzene . vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Barátság -fogadó -alkotások -érdekességek. -tájak-utazások .gasztronómia - népzene . vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
hitvilág 2012.12.20. | 15:32 A karácsony
Karácsonyi dísz (2012, Prága, Nagy-Bodó Tibor felvétele)
A karácsony nem magányos emberek ünnepe. Az egyetlen ünnep, amikor együtt kell lennie minden családnak.
Kimondva, vagy csak magunkban kérhetjük legbensőbb titkunkat. Minden
évben ugyanazokat a dalokat énekeljük, ugyanazokat az ételeket esszük,
követjük a hagyományokat, és megosztjuk egymással azokat a dolgokat,
amelyekről úgy érezzük, valahová tartozunk. És végső soron valójában
mindannyian csak az otthonunkat keressük.
A Központ hírlap összeállításákban egyházi emberek mesélnek olvasóinknak
életük legnevezetesebb, legszebb, avagy legfelejthetetlenebb
Karácsonyukról.
Prágában készített adventi koszorú (2012, NagyBodó Tibor felvétele)
Kimeríthetetlen
titok és valóság, sejtelmesség és igaz esemény fényével robban be a
betlehemi éjszaka története a szürke hétköznapok történelmébe.
Világhatalmát élő Római Birodalom dicsőnek titulált császára, Augustus
kíváncsi arra, mekkora is az ő nagy birodalma, hány halandó ember fölött
úr ő, s ezért népszámlálást rendel el. Megalázott elnyomottságában élő
názáreti család Betlehembe indul, engedelmeskedve a császári törvénynek,
és beteljesítve az angyali üdvözlet szent szavait: „fiút szülsz, akit
nevezz Jézusnak” (Lk 1,31).
Azóta minden valamire való ember tudja: akkor ott Betlehemben
megszületett Jézus, az Isten Fia – és ez a karácsony. Azon lehet
vitatkozni, decemberben volt-e vagy sem, melyik évben történt mindez
pontosan, de tény, a mi világunk attól számítja a történelem
időpontjának meghatározását. Ezért írunk mi is ma 2012-t, mert annyi év
telt el ama betlehemi fényes éjszaka óta, amikor megszületett az Úr
Jézus Krisztus.
A karácsony egyetemes és személyes, mert az egész világon gyertyát
gyújtanak szentestén, megszámlálhatatlanul sok nyelven felcsendül a
„Stille Nacht, heilige Nacht” – mifelénk „Csendes éj, szentséges
éj”-ként, de egyben elvitathatatlanul személyes is, mert mindenkinek van
személyes karácsonyi élménye, amit gyermekkora megszépült emlékeként
hordoz magában, vagy éppen szülőként élt át, amikor látta, hogy gyermeke
milyen boldog a zöld fenyőfa alatt.
Őrizzük büszkén ezeket a személyes karácsonyi élményeket, mert – talán
észrevétlenül – éppen ezek csiszolták finomabbra lelkünket. Én is őrzök
számtalan szép karácsonyi emléket, még olyant is, amelyet soha el nem
mesélek, nehogy szétpukkadjon.
Ötvös József
volt esperes, a marosvásárhelyi Vártemplom református lelkésze
Karácsony – sírással
Pontosan
1962-ben történt, de nem a félévszázados évforduló miatt idézem most
fel. Hagyományos, megszokott karácsonyi ünnepre hangolódva, vallásórás
gyermekekként a versosztás lázában égtünk.
Édesapám a marosvásárhelyi tüdőklinikán feküdt kilyukadt tüdővel. Egyik
betegtársa Arany János összegyűjtött költeményeit olvasta, édesapámnak
pedig nagyon megtetszett Fiamnak című vers –, egyetlen fia voltam én is.
Egy vonalas füzet kitépett lapjára, ceruzával lemásolta a verset, s
hazaküldte nekem, figyelmeztetve a versszakok végén ismétlődő refrénre:
Amikor megmutattam az Arany János verset, a lelkipásztor eléggé
szabadkozott, ez nem karácsonyi költemény, de a tízéves fiú
makacsságával ragaszkodtam hozzá, hogy én vagy az édesapám által küldött
– Fiamnak – verset mondom el a pókai református templomban a
karácsonyfa alatt, vagy akkor nem szavalok.
Szokás szerint zsúfolt templomban énekeltek és szavaltak a pókai
vallásórás gyermekek, kezdve az első osztályosoktól, úgy felfelé.
Harmadik osztályos voltam akkor, s már a hetedikesekre került a sor, de
az én nevem még nem hangzott el. Szomorú lettem és szégyenkezve sírni
kezdtem, amikor legutolsónak meghallottam a nevem. Szipogva, de
bátorságot erőltetve magamra, álltam ki a sorból s mondtam be a
verscímet: Fiamnak. A harmadik padban ülő nagyanyám már a verscím
hallatán sírni kezdett. Mondtam-mondtam az Arany-verset, de egyre több
helyről szipogás hallatszott, az utolsó versszakot már én is könnyekkel
küszködve, sírva mondtam el. Talán az volt életem leghatásosabb
versmondása, egy zsúfolt templom fele sírva hallgatta az én
szavalásomat. Akkor azt gondoltam, az én versmondásomért sírnak, ma már
tudom, kórházban ünneplő édesapámnak szólt, csak én arattam le a babért.
Nagy László
az Erdélyi Unitárius Egyház főjegyzője, püspök-helyettes
Ki is az angyal?
Ahol
születtem és ahol felnőttem, a Hargita aljában, mindig kemény és
hosszú telek voltak. „A farkas soha nem ette meg a havat”, a tél nagyon
sokszor áprilisig kitartott. Szép, hófehér lepel takarta a tájat. Nem
szennyezte be ezt semmi, csak a nyulak, őzek lábnyomai látszottak, ha
gyermekként végig csatangoltunk a dombokon, alkalmas szánkózó és síző
helyet keresve. Mindig szép és kellemes emlékeket elevenít fel a tél
érkezése. Falusi gyermek lévén emlékszem, ahogy a hó beálltával a
szekerek a csűrbe kerültek, legtöbbször szétszedve a polyva tartóba, és a
szán lett a fuvarozó eszköz, (Édesanyámat is azzal vitték
születésemkor a szülészetre a szomszéd faluba.).
Nagy szeretettel ültünk fel a szánokra és énekeltünk torkunkszakadtából
fizetségül a gazdának. Nagyapám, kerekes lévén, irányítható, kormányos
szánkót készített unokáinak, de ezek talpai nehezen bírták a
szöktetéseket, amelyeket gyermekként nagyon szerettünk. Igaz, otthon mi
is alig bírtuk anyánk dorgáló szavait, egy-egy kiruccanás után, amikor
csuromvizesen haza állítottunk, vagy amikor a nehezen megvásárolt
bakancs talpát levette a felkulcsolható csáklya (korcsolya). Így, ilyen
hangulatban vártuk gyermekként a karácsonyt, az ünnepet. Most
felnőttként, túl az ötvenen meghatározni, kiválasztani, hogy melyik is
volt a legszebb, nagyon nehéz. Mert emlékezetesek és szépek a
gyermekkori karácsonyok, a családalapításkori első évek, a gyermekek
első ráfigyelése a karácsonyfára... Jó, hogy voltak és megszépítették
életünket. Most egy gyermekkori karácsonyomra emlékszem, amely mélyen
megmaradt emlékezetemben és amely mindig boldog érzéssel tölt el.
Az angyalvárás és a karácsonyra való készülés szüleim számára nem volt
könnyű, még akkor sem, amikor én születtem. Nem rég forgatták ki őket
minden vagyonukból. Még magukon érezhették a kulák jelzőt és bélyeget. A
talpraállás és önmagukra találás időszakát élték és tudták, hogy úgy
kell élniük, hogy gyermekeik soha ne ismerjék meg azt a megaláztatást,
amiben egykor ők éltek.
Ezért szerettek volna mindig szép ünnepet varázsolni nekünk. Így, az
angyal mindig el kellett jöjjön, úgy ahogy tudott, nem fáradt el a
megtömött zsák cipelésében, de mindig megérkezett hozzánk is. Emlékszem,
hogy a szomszédba vittek át, hogy ott várjam meg az angyal érkezését.
Ott már szerényen állt a karácsonyfa almával és dióval feldíszítve.
Hozzánk vajon mikor jön, mikor érkezik meg? A gyermeki gondolat nem
nyugodhatott.
Hiába a mese és a játék a felnőttek szeretetével, én mindig menni
akartam, de nem tudtam szabadulni. Egyszer szükségemet jelentettem be,
ki kellett menni az udvarra, mert akkor még ez volt a gyakorlat. Végre
kint vagyok, le a tornácon, ki az udvarra és ki a kapun. Már ott voltam a
házunk előtt, amikor utolértek és megfogtak. De házunk előtt, a
függönyön és sötétítőn át láttam, hogy az angyal épp akkor díszíti a
karácsonyfát és az az angyal nagyon hasonlít valakire.
Hiába vittek vissza a szomszédba, és hiába volt a meggyőző mese, mert az
angyal arcát magam előtt láttam és látom ma is, és tudom, hogy ki volt.
Aztán csak arra emlékszem, hogy a régi orosz harmonika helyett, amit
bátyám egy pár évvel azelőtt kapott, egy három váltós Timis harminkát
kaptam. Leirhatatlan volt az öröm.
Tudom és elhiszem, hogy vannak nagyobb örömök, mint amit én akkor
átéltem és talán nekem is voltak, de nekem most ez a legemlékezetesebb.
György Tibor
a Marosvásárhelyi Szent Miklós kövesdombi egyházközség plébánosa
Csakis Ő az angyal…
Egy
szép, tornácos házban láttam meg a napvilágot. Az erdő közel. Tó a ház
mellett. Abban az időben minden évszaknak megvolt a maga szépsége. Főleg
a téli időszak tetszett. A tél beköszöntésével már vártuk a jó öreg
Mikulást, aki egy kis papír tasakban édességet hozott, elrejtve a két
ajtó között.
Nem tudom elfelejteni mennyire vártuk a Karácsonyt és az angyalok
érkezését. Az valóban angyaljárás volt. A várva várt este kis
gyermekként, nagy izgalommal vártuk a pillanatot, mikor jelenti be
édesanyám az angyalok megérkezését. Ő is játszva a szerepet kíváncsian,
nyitotta a nagy szoba ajtaját s már a besugárzó fény mellett lehetett
látni a karácsonyfa csillogását.
Egy nagy öröm kiáltás: „Megérkezett az angyal!!!” Én csak álltam,
bámultam a félhomályban azt az egyszerű, de életem legszebb
karácsonyfáját, a maga egyszerűségében de annál nagyobb pompájában
ékesítette az ünnepet. Csak néztem az érdekes figurákat az ágakon,
házilag készített szaloncukrot, rajta kis gyertyák, melyeket később
meggyújtottunk. Felejthetetlen hangulatot tetézte, hogy édesanyám
könnyes szemmel körbeállította három árva gyermekét a karácsonyfa körül,
és kérte, imádkozzunk egy kicsit az „angyalért” – megköszönve neki a
kedvességet, fáradságot, szeretetét.
Egy pillanatig még csendben maradtunk mintha senki sem akarta volna ezt a
varázslatos esti hangulatot megtörni – elhangzott egy halk mondat:
„Most megnézhetjük, mit hozott az angyal.” – Nem volt zene, nem volt más
fény csak a gyertyák ontották a maguk egyszerűségével a Karácsony
örömét, áhítatát – de mintha valóban maguk az angyalok énekelték volna
az régi karácsnyi éneket: „Íme, midőn mindenek bírsággal hívatnak, az
Augusztus könyvébe szám szerint íratnak….”. S ekkor félénken kezdtünk a
csomagok után nyúlni. Egy ideig mindegyik el volt a maga ajándékéval –
felejthetetlen öröm volt bennem.
Indultunk az éjféli szentmisére. Ott is érezni a jó Isten szeretetét, és
a közénk szállt Fia születését. Gyönyörködni az ünnepi templom
szépségében, hallgatni és csodálni a pásztorjátékot és hallani azt a
felemelő érzést, amikor egy templomi közösség egy szívvel lélekkel
énekli:
Dicsőség az Istennek és békesség a jóakaratú embereknek.
A
lelkipásztor ünnepi áldással bocsátott el.
Otthon várt a finom töltött káposzta. S azt hiszem életemben olyan jó
ízűen nem ettem még ünnepi ételt. S lefekvéskor engedni az angyalok
ölelését, hadd vigyázzanak ránk és édesanyánkra, akiről csak később
tudtuk meg, hogy valóban egy angyal.
Nagy-Bodó Tibor
Központ
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!