„Tudom, tudom, tele van C -vitaminnal, na és???” - kérdeztem a telefonban nővéremet, mikor éppen kiselőadását hallgattam a vonal másik végéről a citrom - élettani szempontból - csodás hatásairól, különleges gyógyító erejéről.
Alig bírtam közben fogni a készülék kagylóját, mert addigra ujjaim már nem igen engedelmeskedtek akaratomnak. Pont ez ügyben kértem ki tanácsát, mert orvoshoz meg minek? Először jönnek a laborvizsgálatok, aztán a sok gyógyszer, ami öli a májam, s végül betegebb leszek, mint előtte voltam. Tudom én, hogy kell lennie valamilyen méltó ellenfélnek, ami legyőzi ezt a sok lerakódott mérget, húgysavat, meg nem tudom még micsodát. Addigra ugyanis már kiművelődtem. Felállítottam a pontos diagnózist betegségemre. Köszvény. Szerencsére még nem előrehaladott állapot, de ha nem teszek ellene semmit, akkor még le is sántulhatok.
„Na ebből nem kérek! Ahhoz még túl fiatal vagyok”- gondoltam én …meg különben is…fájt!

És attól a naptól kezdve - hallgatva a jó tanácsra - elkezdtem a citrom kúrát. Napi egy egész citrom leve jól kifacsarva, s mivel én szeretem a mézet, azzal elkutyulva, jó folyósra, hogy szinte csak innom kelljen.
Hittel csináltam, bízva az eredményben és láss csodát, a gyógyulás nem maradt el. Szépen lassan, fokozatosan meggyógyultam. Két-három hét múlhatott el talán, mikor azt vettem észre, hogy a lábujjaim normálisan működnek újra, se nyomásra, se tapintásra, se sehogyan sem, nincs több fájdalom. Ahogy jött, úgy ment is tovább.
És aztán meggyógyultak a kezeim is. Ami a legfontosabb volt számomra, hogy újra tudtam pötyögtetni a zongora billentyűit anélkül, hogy fájdalmat éreznék közben.

S miközben élveztem az ő gyógyító hatását , elkezdett érdekelni, mi lehet az a valami, ami eben a piciny gyümölcsben lakozhat és ilyen erővel űzi el belőlem a mérgeket? S mi az, ami leöli a bacikat fájós torkomból, ami megszépíti a bőrömet, ami védi a fogínyemet a sorvadástól, leviszi a lázam, és sorolhatnám tovább és tovább. De felesleges folytatnom…én már tudom.