Az 1721-es Visitacio canonica, amely természetesen az egyházi épületek állapotára terjedt ki, így ír: "Az elpusztult Báligethen (Abaligeten) van egy egészen tetszetősen épített kápolna Szent Magdolna tiszteletére. Északi falát időálló kőből, a többi részét égetett téglából építették, bolthajtásos szentélyével, oldalfalaival és tornyocskáival együtt egészen jó állapotban. Tetőszerkezete zsindely." A lerombolt templomok körül a lakóházak is elpusztultak. A 18. század elején lassan indult meg az újjáépítés.

A lerombolt falvak helyére zömmel német jobbágyok érkeztek több hullámban és Németország különböző tájairól. Letelepedésüket több évig tartó adókedvezmény könnyítette. A század közepén már a magyar népesség is jelen volt a faluban. A telepesek hosszú ideig megőrizték zárt közösségüket. A falu egyetlen utcáját a kocsmáig régen Magyar utcának, a kocsmától az alsó faluvégig Német utcának hívták. A község egyházi birtok volt, a pécsi papnevelde, illetve a pécsi egyházmegye káptalanja gyakorolta a földesúri jogot. 1799-ben 120 ház volt a faluban.

A lakosság nagyobb része német, magyarok mindössze nyolc-kilenc házban laktak. A történelmi események - az 1848-as forradalom és szabadságharc, az első és a második világháború - errefelé is megmozgatták a környék falvainak népét. A két háború között számos gazdag, jómódú ember lakta ezt a vidéket. Állattartással, földműveléssel foglalkoztak. A szegényebbek a tehetősebb gazdákhoz, vagy távolabbi vidékekre járt részesaratónak. Voltak iparosok is, de az erdő, a kőfejtő is adott munkát. Különös kiváltság volt, ha valakit a vasútnál alkalmaztak. A II. világháborút követően sok embert kitelepítettek, elkobozták vagyonukat. Néhány év alatt nagyon megváltozott a település lakossági összetétele: a kiszökött, vagy kitelepített lakosság helyébe a Felvidékről, a Nyírségből, a Dél-Alföldről érkeztek csoportok és a letelepedést vállaló cigányság is megjelent.

2000-ben megjelent az Abaligeti Krónika millenniumi helytörténeti kiadvány a Tóvidék Egyesület gondozásában. Tóka József tanár sokáig kutatta a falumúltat, kézirata azonban elkallódott. Gábor Mária tanárnő a lakók segítségével értékes helytörténeti tárgyakat gyűjtött össze. Ennek az anyagnak a felhasználásával állandó helytörténeti kiállítást  rendeztek be a régi iskolában. A községnek jól működő óvodája, egyházi fenntartású iskolája, teleháza, felnőttek klubja, sport egyesülete , polgárőrsége van. A Pécsi Többcélú Kistérségi Társuláshoz tartozó településnek jelentős idegenforgalmi hagyományai vannak.

A barlang mondája a török kort idézi:

Abaligeti-barlang és a törökök  Az abaligetiek a törökök elől a falu határában levő barlangba menekültek. Egy falubeli azonban elárulta őket. A törökök nagy tüzet gyújtottak a barlang bejárata előtt, hogy kifüstöljék a magyarokat. Azok azonban a füst vonulását figyelve titkos kijáratra akadtak, melyen át a hegy ellenkező oldalán kibújtak a szabadba. Csendben megkerülték a hegyet, s hirtelen rajtaütöttek a törökökön, akik közül aki kinn maradt, az ott pusztult el, aki pedig idejében befutott a barlangba, azt meg a saját füstjük ölte meg. A magyarokat bátorságuk, leleményességük megszabadította.
(forrás: www.baranyatermeszetbarat.hu)

Álló háromszögű pajzs ezüst mezejében alul kék víz felett magasodó zöld hármashalom. A kék mezőben a halmok zöldjébe is felnyúló, íves fekete barlangbejárat, alul-felül ezüst cseppkőképződményekkel. Az ezüst mezőben a szélső halmokon álló, jobbra tekintő, kiterjesztett szárnyú, vörössel fegyverzett fekete sas. A címerpajzs alatt lebegő, hármas tagolású, fecskefarok-végződésű, íves arany szalagon feketével nagybetűs ABALIGET felirat. A településnév előtt és után egy-egy díszpont.