A

Tanulságos szép történetek a szeretetről"Vannak mesék, amik sosem érnek véget. 
Bennünk is, közöttünk is történnek tovább. 
Vannak mesék, -- igen, vannak. 
Vannak, amíg csak gondolkozunk, 
amíg hiszünk, amíg remélünk, 
amíg szeretünk. 
Örök mesék.Éltető mesék. 
Az ember meséi"Pintér László    
A hegedű és az öreg vonó

Volt egyszer egy öreg hegedű és egy öreg vonó, akik véletlen folytán találkoztak, együtt megszólaltak, és úgy gondolták, hogy jó nekik együtt lenni, jó lenne örökre így maradni. De az öreg hegedűnek volt már vonója, és a vonónak is hegedűje. De az élet szigorú rendet rakott, mindenki menjen oda ahol eddig volt. Nem törődött azzal, hogy két szívet is összetör. Sírtak mind a ketten. Gazdái unták már a vonó nyafogását, és mérgükben kihajították az ablakon. Kihajították, de pont annak az ablaknak elibe, ahol a hegedű emlékezett különös szerelmére, és ettől az emléktől gyönyörű dalra fakadt. A vonó egy ideig hallgatta, fájt neki, hogy nélküle is megtalálta öreg szerelme a hangját, és bánatában elvonszolta magát a nagy folyó fölé a hídra. Már majdnem sikerült átdobnia magát a korláton, mikor megszólította az élet. El akarsz dobni magadtól, pedig mikor üresnek éreztél, megmutattam neked a legszebb kincsemet a szerelmet, mikor vigasztalanul sírtál, kedvesed ablaka elé kísértelek, hogy reményt nyerj a hangjából. Te mégis a hídra jöttél, hogy vízbe ölj, eldobva magadtól mindenféle esélyt. Forrás.Internet

 

 

 

 

A kis pacsirta

 

 

A szerelmet nem ismerték, nászrepülésük alatt tanították egymást,

Lágy szellő suhant át a réten, a mezei virágok mámorosan ontották illatukat. A szivárvány miden színében pompázott a tavasz érezve a kikeletet. A méhecskék dongtak, a virágok szirmaiban ölelkezve, s búzavirágról kökörcsinre szállva nektárt gyűjtötték a télire. 
A természet zsongott egymásnak adva a szerelem hívószavát. 
Az erdő széli öreg tölgyfán pacsirta szülők egy csöpp kis tojást neveltek. Testük melegével szerény kis fészkükben óvták a pici tojást széltől és a hűvös éjszakától. 
Mire a hideg tél beköszöntött egy picinyke pelyhes pacsirta csipogott a fészekben, jelezve megérkezését, a pacsirta szülők szerelmének áldott gyümölcsét. 
Picinyke kis pacsirta pár év múlva már dalolta gyönyörű énekét, az erdő és mező csak őt hallgatta, várták a reggelt, ébresztette a későn kelőket. Éneke trillája miden erdőlakó szívét melengette. 
Az évek teltek és a kis pacsirta tollruhája a legszebb lett erdőn és mezőn. Még mindig picinyke volt, az öreg sas Mütyürkének becézte, s énekével, táncával elbűvölte pacsirta ifjak szívét. Az erdei bálon őt szerette volna minden ifjú megtáncoltatni, de ő csak repdesett gyönyörű tollruhájában és csak egyre várt, mert kicsi szívét csak egy ifjú nyerhette el. A tánc az övé lett, s a bálon két szív egymásra lelt. Nem ő volt a legszebb, tollruhája szegényes volt, nem ő repült a legmagasabbra, s az éneke is szerény volt, de szívük egyszerre dobbant oly erővel, hogy az már mindent eldöntött. 
A szerelmet nem ismerték, nászrepülésük alatt tanították egymást, vad táncot lejtve erdőn és mezőn, majd az égbe szállva felhők rejtekében. 
A kis pacsirta már csak szerelmének fülébe suttogta szíve dallamát, elbűvölte szerelmével, lágy ölelésével. Boldogok voltak, bár a fészekrakás nehéz éveket vett el életükből, mert csak magukra számíthattak. Szorgalmasan dolgoztak, kis pacsirták születtek, kettő is. Esténként a mama puha fészkében halk lágy énekével ringatta picinyeit édes álomba. 
Teltek az évek a kis pacsirta éneke elhalkult, párjával már nem repültek magasan szárnyalva vágyaik tengerében. Párja sokat dolgozott, ám időnként korhadt fák bűzös odvában jómadarakkal múlatta idejét. Nem hatott a szó a szerelem hívószava is kevés volt, pedig kis pacsirtáját nagyon szerette. Kis pacsirtája úgy érezte párja már nem szereti, tán mert elmúlt a szerelmi lángolás és magában kereste a bajt. 
A kis pacsirta szíve egy reggel megszakadt, párja kétségbeesetten repítette az erdő legjobb doktoraihoz. Megijedt nagyon félt, hogy elveszíti, hisz oly törékeny volt és védtelen. Az élete egy hajszálon függött, de az Isten visszaadta kis életét. Az erdő örömtáncot járt, mert mindenki nagyon szerette, hiánya nagy űrt hagyott volna az erdőnek. 
Párja puha fészkében gyógyította, dédelgette csőrével etette, megkímélte mindent megkapott csak egy valamit már nem úgy, mint amikor szárnyaltak felhők rejtekében. A szerelemi mécsesből kifogyott az olaj, a tűz hiányzott lelkéből. 
A kis pacsirta világba éneke eltűnt reményét, vágyának sóhaját, amely fájdalmasan szállt az egekbe. A dallama éneke szebben csengett, mint egykor szerelmét csalogatta puha fészkébe. Az égiek meghallották és egy lant varázslatos hangjával felébresztette szívének óhaját. Szíve újra megtelt reménnyel, szerelemmel. Tollruhája újra ragyog, szebb mint valaha, énekel erdőnek mezőnek, szívének lantosával kisérve szárnyalnak felhők rejtekébe. 
Dalának varázslatos trillája már nem párjának szól, mint egykor régen, pedig a kis pacsirtája szereti még, de lelkét megosztotta a lant varázsának csodálatos melódiája. 
Párjának megkopott tollruhája, szárnya elernyedt, már nem tud repülni magasan a fellegekbe, lelke összetört, fájdalmas énekét az erdő nem hallja. 
A kis pacsirta szárnyal a boldogságtól, éneke az egekbe emelte, hogy fényes csillaggá változzon. Párja nyáresti éjszakákon az égre tekintve keresi és várja egyetlen csillagát, hátha visszatér puha közös fészkükbe.

 

 

 

 

 

 

 

.Oly kevéske mit szeretnék 
csak szeretet lehetnék 
s oly sok mint a hópihe 
szállnék mindenki szívére 
lennék gond nélküli a gondban 
lennék gazdag minden otthonban 
tisztára mosnék minden gonosz lelket 
lennék kertész benne ki virágot termesztett 
összetenném imára sok kezet 
fejekbe vésném ne bánts csak adj szeretetet 
én lennék a csillag fenyőfa csúcsán 
én lennék dallam hegedűk húrján 
gyógyítanék beteg gyermeket 
fognám kicsinyke két kezet 
enni adnék sok-sok éhezőnek 
elosztanám a javakat a pénzkeresőnek 
De kicsiny vagyok és ilyet sajnos nem tehetek 
csak gyarló vagyok, és mindent tudó nem lehetek 
Csak kívánni tudom, hogy jobb legyen 
s amennyi tőlem telik osztom szeretetem! 
forrás. Internet

 

Milyen színű a boldogság?

A Hold szine... Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. - Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság? 
- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék. 
- Az álmoknak is van színe? 
- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek. 
- Milyen színű az öröm? 
- Fényes, kis barátom. 
- És a magány? 
- A magány az ibolya színét viseli. 
- Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol. 
A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát. 
- És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet? 
- Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa. 
- Na és a szerelem? 
- A szerelem színe a telihold. 
- Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! - mondta a csillag. 
Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett

 

 

 

Sok-sok évvel ezelőtt élt Indiában egy bölcs, aki azt mondta, hogy egy nagy titkot őriz egy varázs ládában, ami az élet minden területén sikeressé teszi, és ezért a világ legboldogabb emberének tartja magát. Sok irigy király ajánlott neki hatalmat és pénzt, még meg is próbálták ellopni a ládát, mind hiába. Minél jobban próbálkoztak a megszerzésével, annál boldogtalanabbak lettek, mert az irigység nem hagyta élni őket. Így teltek-múltak az évek és a bölcs egyre boldogabb lett. Egy nap egy kisfiú toppant be hozzá és azt mondta:
- Uram, én is határtalanul boldog szeretnék lenni, mint te. Megmutatod nekem, hogyan érjem el a boldogságot?
- A bölcs a gyermek tisztaságát és egyszerűségét látva így szólt:
- Neked megmutatom a boldoggá válás titkát. Gyere velem és nagyon figyelj: Valójában két ládában őrzöm a boldogság titkát, a szívemben és az eszemben. A nagy titok pedig nem más, mint egy lépésekből álló sorozat, amit életed végéig követned kell.
Az első lépés azt, hogy tudd: Isten minden dologban ott van és ezért szeretned kell őt, és hálát adnod neki, mindazért, amid van.
A második lépés, hogy szeresd önmagad és minden nap lefekvéskor és felkeléskor ki kell jelentened:
- Én fontos vagyok, képes vagyok, értékes vagyok, okos vagyok, kedves vagyok, sokat várok magamtól, nincs olyan akadály, amit le ne tudnék győzni. Ezt hívják magas önbecsülésnek.
Harmadik lépés, hogy a gyakorlatban is megvalósítod, amit magadról állítasz. Vagyis ha azt gondolod, hogy okos vagy, viselkedj okosan; ha azt gondolod, hogy képes vagy, tedd meg amit kitűzöl magad elé; ha azt gondolod hogy nincs akadály amit ne tudnál legyőzni, akkor tűzzél ki célokat az életedben és harcolj értük amíg el nem éred. Ezt a lépést motivációnak hívják.
Negyedik lépés, hogy ne irigyelj senkit, azért amije van, vagy ami ő maga, ők elérték a céljukat, te érd el a sajátjaidat.
Ötödik lépés, hogy ne őrizgess a szívedben haragot senki iránt; ez az érzés nem fogja hagyni, hogy boldog légy. Hagyd, hogy Isten törvényei tegyenek igazságot, te bocsáss meg és felejts.
Hatodik lépés, hogy ne vedd el azt, ami nem a tiéd, emlékezz, hogy a természet törvényei szerint, ha valakitől elveszel valamit, akkor holnap elvesznek tőled valami értékesebbet annál, amit elvettél. Fizesd meg a tartozásodat, add vissza, ami nem a tiéd, kérj bocsánatot, add oda mindenkinek azt, ami megilleti. Így biztosítod a békédet.
Hetedik lépés: Ne bánj rosszul senkivel. A világ minden élőlényének joga van ahhoz, hogy tiszteljék és szeressék.
És végül a nyolcadik lépés. Mindig mosolyogva kellj fel, és fedezd fel a szépséget és a jót a téged körülvevő dolgokban, gondolj bele, hogy milyen szerencsés vagy, amiért annyi mindened van, segíts a többieknek, anélkül, hogy arra gondolnál, hogy semmit sem fogsz kapni cserébe; figyeld meg az embereket és fedezd fel bennük a jó tulajdonságaikat, nekik is add át a titkot, hogy győztessé váljanak, és így BOLDOGOK LEGYENEK.

Mese a szeretetről....

Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések 
éltek: a
Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más,
így a Szeretet is.


Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed.
Ezért 
valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. 
Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni.
Mielőtt a 
sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott.

A Gazdagság egy 
luxushajón úszott el a szeretet mellett.
Ő megkérdezte: - 
Gazdagság, el tudnál vinni magaddal? 
- Nem, nem tudlak!
A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már 
hely számodra! 
Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval 
közeledett: 
- Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni? 
- Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! Válaszolt a Büszkeség, - itt minden 
tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak! 
Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is,
aki éppen előtte hajózott 
el: 
- Bánat, kérlek, vigyél el magaddal! 
- Oh Szeretet !
- mondta a Bánat
- Én olyan szomorú vagyok, de egyedül 
kell maradnom a hajómon! 
A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett,
de olyan elégedett és boldog 
volt, hogy meg se hallotta szeretet kérését. 
Hirtelen megszólalt egy hang: 
- Gyere Szeretet, én elviszlek téged! 
Aki megszólalt, egy öregember volt.

Szeretet olyan hálás volt és olyan 
boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét
Amikor földet 
értek, az öreg elment. 
A Szeretet úgy érezte ,sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást: 
- Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem? 
- Az IDŐ volt
- mondta a Tudás. 
- Az IDŐ?
- kérdezte a Szeretet.
Miért segített rajtam az IDŐ? 
A Tudás válaszolt:
- Mert csak az IDŐ érti meg,
hogy milyen fontos 
az életben a.... 
SZERETET

 

 

 

 

 

 

 

Köszönöm szépen a látogatásod ! Szeretettel vissza várlak ! Marika szeretetről .