Élt valamikor Gyergyó környékén egy

csodaszép lány, Fazekas Eszter.

Haja kökényfekete volt, szeme szürkészöld,

alakja, mint a szélben

hajladozó büszke jegenye. Egy napsütéses

júliusi délelőtt Eszter

elment a szentmiklósi vásárba. Ott

találkozott egy olyan daliás

legénnyel, aki két karjának szorításával

kipréselte a medvéből a szuszt,

és aki a legszívhezszólóbban furulyázott az

egész környéken, de

tudott házat ezermesterkedni és szekeret

faragni is. Ahogy a szemük

összevillant - és mert a szerelem hirtelen

jön, és szíven üt, mint a

villám - megszerették egymást.

A fiú égszínkék selyemkendőt vásárolt

Eszternek

a tükrös pogácsa mellé és megkérte, hogy

űlegyen a mátkája. Az esküvőre nem

kerülhetett sor, mert a legényt elvitték

katonának. A lány hűségesen várta

kedvesét.
Esténként, amikor a nap a hegyek mögé

ereszkedett, agyagkorsójával kiment a

fenyvesek alá a csobogóhoz és ott

sóvárgott órákon át szíve választottja

után. Még a közeli hegyeknek is meglágyult

a szíve a sóhajtozásaitól, fájdalmas szép

énekétől.

Történt azonban egyik vasárnap délután,

hogy meglátta Esztert arra jártában egy

zsiványvezér. Nyergébe kapta a gyönyörű

lányt és elvágtatott vele, mint a szélvész

a Kis-Cohárdhoz, az ezerarcú sziklák

közé, ahol tanyája volt.
Aranyát, ezüstjét ígérte Eszternek,

gyémántos palotát akart építeni, csakhogy

megszeresse. A fiatal lány nem viszonozta

a zsivány szerelmét. Régi mátkáját várta

vissza, amikor felkelt a nap, és akkor is,

amikor lehunyta szemét a világ.

Ennek láttán feldühödött a zsivány és

kényszeríteni akarta Esztert, hogy legyen a

felesége. Eszter a néma szemtanúkhoz, a

hegyekhez kiáltott segítségért. Sikolyát

megértették a sziklák és ezen a júliusi

éjszakán eget-földet rázó mennydörgéssel

válaszoltak. Zuhogott az eső, a cikázó

villámok megvilágították a koromsötét

éjszakát. Hajnaltájban hatalmas robajjal

óriási szikladarabok zuhantak a mélybe, és

az iszonyatos földindulás maga alá temetett

mindent, a lányt, a zsiványt, sőt meg a

pásztort is nyájastól, aki a szembe levő

hegyoldalban legeltetett. Július utolsó

vasárnapjának hajnalán, a nap első aranyló

sugarai bevilágították a sziklákkal borított

vidéket. A völgyet, ahol tegnap még

kristálytiszta vizével a Vereskő-patak

csobogott, teljesen elzárta a leomlott

hegyoldal. Amikor a megáradt patakok

zavaros vize elérte a sziklagát tetejét,

megfojtotta a füveket, bokrokat és

megölte a fákat.

A keskeny völgy helyén tó keletkezett,

amelynek vizéből máig is kiállnak a

fenyő maradványai.A környék

pásztorai GYILKOS-TÓ - nak nevezték

el ezt a tavat.Így lett a hegy halálából

az élet vize.

Ha napsütésben belenézel a tó vizébe,

Eszter szürkészöld szemei tekintenek

szelíden vissza.