Az
asztalos, akit felfogadtam, hogy segítsen rendbe hozni a régi
gazdaépületet, éppen végzett egy nehéz nap munkájával. Egy defekt miatt
csak egy órás késéssel tudott munkához látni, azután elromlott a
villanyfűrésze, majd pedig ősrégi teherautója mondta be az unalmast. Én
vittem haza kocsival, és útközben mindketten néma csöndben ültünk.
Amikor megérkeztünk, behívott, hogy ismerkedjem meg a családjával. Útban
a bejárati ajtó felé egy pillanatra megállt egy alacsony fánál és
mindkét kezével megérintette a fa felső ágait. Amikor kinyitotta az
ajtót, döbbenetes változáson ment keresztül. Napbarnított arcát mosoly
húzta ráncokba, megölelte két kisgyermekét, megcsókolta feleségét. Kis
idő múlva kikísért a kocsihoz. Elhaladtunk a fa mellett és nekem
furdalta az oldalamat a kíváncsiság. Megkérdeztem, mit csinált ott az
előbb.-Ó, az a gondok fája- felelte. -Tudom, hogy munka közben nem
kerülhetem el a gondokat, de egy biztos: a gondok nem a házba valók a
feleségem és a gyerekek körében. Ezért minden este, mikor haza jövök,
felakasztom őket arra a fára. Reggel aztán újra magamhoz veszem őket. Az
a fura, hogy amikor reggel felveszem őket, már nincs belőlük olyan sok,
mint amennyit előző este felakasztottam.
Kommentáld!