Wass Albert:ÜZENET HAZA

Üzenem az otthoni hegyeknek:
A csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
Esőnek, hónak, fellegeknek,
És nincs ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
A kő marad...

Üzenem a földnek: csak teremjen,
Ha sáska is rágja le vetését,
Ha vakond túrja is gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend,
S nem vész magja a nemes gabonának,
De híre sem lesz egykor a csalánnak.
A víz szalad, a kő marad,
A kő marad...

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
Ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa,
S a vérző csonkból virradó tavaszon,
Újra erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
A gyilkos vasat rég felfalta már
S a sújtó kéz is szent jóvátétellel
Hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
A kő marad...

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
Ha egyenlővé teszik is a földdel,
Nemzedéknek őrváltásain
Jönnek majd újra boldog építők,
És kiássák a fundamentumot,
S az erkölcs ősi hófehér kövére
Emelnek falat, tetőt, templomot.

Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
Ki nem habarccsal és nem embervérrel
Köti meg a békesség falát,
De szentelt vízzel és búzakenyérrel,
És épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
A fundamentum Istentől való,
És Istentől való az akarat,
Mely újra építi a falakat.
A víz szalad, de a kő marad,
A kő marad...

És üzenem volt barátaimnak,
Kik megtagadják ma nevemet:
Ha fordul egyet újra a kerék,
Én akkor barátjok leszek,
És nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak, és megyünk,
És leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
A víz szalad, de a kő marad,
A kő marad...

És üzenem mindenkinek,
Testvérnek, rokonnak, idegennek,
Gonosznak, jónak,
Hűségesnek és alávalónak,
Annak, akit a fájás űz, és annak
Kinek kezéhez vércsöppek tapadnak:
Vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fenn a magas ég alatt
Mozdulnak már lassan a csillagok,
S a víz szalad, és csak a kő marad,
A kő marad...

Maradnak igazak és jók,
A tiszták és békességesek,
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

Likasztják már fönn az égben a rostát,
S a csillagok tengelyét olajozzák
Szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint,
És miként hirdeti a Biblia:
Megméretik az embernek fia,
S ki mint vetett, azonképpen arat,
Mert elfut a víz, és csak a kő marad,
De a kő marad.

Válasz

Türelmed



Légy türelmes kérlek, bár tudom nagyon nehéz
Mit elvettek az évek, szép lassan felemészt
De minden egyes napon, türelmed próbája
Sok figyelmetlen ember, elvétett hibája

Türelmed emberség, szíved, józan eszed
Mutatja az utat, mit és miért teszed
Türelmed a hajó, életed tengerén
Mindig boldog lehess, tiszta fedélzetén...

Türelmed fájának, keserű gyökere
Kárpótol majd érte, mézédes gyümölcse
Világít az úton, segít tisztán látni
Néha megkönnyezni, sokkal inkább várni

Türelmed rózsája, csak is Néked terem
Hogy jó szívvel segíthess, a zokogó emberen
Megtanít szeretni és vágyakat kelteni
Mikor menekülnél, bölcsebbnek maradni

Légy úgy is türelmes, hogyha már nem hinnél
Az igaz szeretetben, a csalódások mentén
Türelmed meghozza, egy nap boldogságod
Hogy türelmes szíveddel, megválthasd világod...

Árvai Attila

Válasz

Imádom Várnait ! nagyon szép versei vannak.

Előzmény

Válasz

Várnai Zseni: A szívem..

Fáradt a szívem, és halkan ver nagyon,
Csak jó úgy hossza ülni a napon.
Nézni a fákat és nézni a eget,
A messziről kéklő nagy hegyeket.
És lesni a fájó csöndet itt belül,
Amint a könnyhúrokon hegedül!

Válasz

A költészet napjára:
József Attila: A CSODASZARVAS

Ükös ükünk, ősök őse,
ázsiai puszták hőse,
vágyat nevelt csodavadra,
szarvast űzött napnyugatra.

Űztön űzte kis sereggel,
éjten éjjel, reges reggel,
át az éren, át az áron,
fegyveres népű határon.
Csodaállat, csak elillant,
lombokon át, ha megcsillant.
Csak a nyomát hagyta minden
füves földön, fájó szívben.

Az az előd nem volt boldog.
Nem boldogok az utódok.
Az ős haza odaveszett,
de a vágy nem emlékezet.

Hejh magyarok, hajh szegények,
hova űzni azt a gímet?
Aki hajtja, belepusztul
asszonyostul, csapatostul.

Az is, aki látta, végre,
hagyja immár békességbe.
Tisza mellett, Duna mellett,
az a szarvas itt legelget.

Ázsiai nehéz szaga
ázott pusztán füstöl tova
s aranyszőre, mikor illan,
gyári füstön általcsillan.

Kortyolgat az ég tavából,
villó aggancsa világol -
ága-boga tükörképe
csillagvilág mindensége.

1933. júl. [?]

http://www.mek.oszk.hu/00700/00708/html/

Válasz

Virágvasárnap



Új tavasz varázsa, friss illata árad,

integetnek virágzó fák, feslő barkaágak.

Ünneplő tömeg a Mestert várva várja,

szamárcsikón érkezik a remény Messiása.



Fogadja Őt a nép öröm - rivalgással,

benne megmentőjét, a hős szabadítót látja

Köszönti virággal, letört barkaággal,

elé ruháit szórva , és Hozsannát kiáltva.



De félreértést rejt, az ünnepi lárma,

nem ismeri fel Jézust, mint égi Messiása.

Az ÚR elfogadja: e nap ünnepelt királya,

ám szemébe, könnyeket csal a bús jövő árnya.



A ma embere ó, Uram, bár jól látna,

ismerné fel benned, Te vagy mindenek Királya!

Hogy a szeretetnek fennkölt rajongása,

többé soha ne váljon sötét, fekete gyászba.



Bár gonosz indulat szögezett a fára,

a keresztedről felénk, mégis irgalmad árad.

Szeretettel ölel fájdalma, s drámája,

értünk, bűneink miatt, drága véred hullása.



Schvalm Rózsa



(2011-04-20)

Válasz

Köszönjük mindenekfölött a szép verseket, örülünk hogy itt jártatok ,nézzetek más témában is körül!

Előzmény

Válasz

Februári napsugár

Februári reggel, ragyogó derengés,
tiszta ég, kék azúrján áradó a fény.
Mosolygó napsugár, felvillanó remény,
tán tavasz kopogtat a téli fagy jegén?

Mély, téli álmából ébred ma a medve,
kidugja a fejét, vajon tavasz van-e?
Fénylőn a napsugár azt súgja fülébe,
maradj barlangodban, álmodj tovább csendben.

Csalóka e ragyogás, hideg fényesség,
késik még a tavasz, kikelet, ébredés.
Tél hegedűjén még a hideg szél zenél,
dideregve repülnek, fázós cinegék.

Schvalm Rózsa

(2011-02-02)

Válasz

Juhász Gyula / SZERELEM



Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem.

Válasz

MESE ARRÓL, KI HOGYAN SZERET

Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar,
hisz szeretik.
Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar,
hiszen szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia
kell, éppen mert szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia
kell, éppen mert szeretik.
Van, akinek számára a szerelem
határos a gyűlölettel.
Van, akinek számára a szerelem
határos a szeretettel.
De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti
a szeretettel,
s nem érti, hogy mások feleletül a
gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet.
Van, aki úgy szeret, mint az országútra
tévedt nyúl,
amely a fénycsóvák csapdájába esett.
Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi
azt, amit szeret.
Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost,
amelyre bombáit ledobja.
Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülők
útját vezeti a levegőben.
Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja,
hogy megszopja az éhező kisgyerek.
Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába
nyelő amőba.
Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke
a lángot.
Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot.
Van, aki önmagát szereti másban,
s van, aki önmagában azt a másikat,
akivé maga is válik általa.

(Somlyó György)

Válasz